1A hétnek elsõ [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fûszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök. 2És a követ a sírról elhengerítve találák. 3És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét. 4És lõn, hogy mikor õk e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben: 5És mikor õk megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élõt? 6Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt, 7Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bûnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni. 8Megemlékezének azért az õ szavairól. 9És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek. 10Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok õ velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak. 11De az õ szavuk csak üres beszédnek látszék azok elõtt; és nem hivének nékik. 12Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedõk vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.

13És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtõl hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus. 14És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek. 15És lõn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezõsködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton. 16De az õ szemeik visszatartóztatának, hogy õt meg ne ismerjék. 17Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal? 18Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémû dolgok lettek abban e napokon? 19És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek [esének] a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten elõtt és az egész nép elõtt: 20És mimódon adák õt a fõpapok és a mi fõembereink halálos ítéletre, és megfeszíték õt. 21Pedig mi azt reméltük, hogy õ az, a ki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek. 22Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának; 23És mikor nem találták az õ testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy õ él. 24És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; õt pedig nem látták. 25És õ monda nékik: Óh balgatagok és rest szívûek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak! 26Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az õ dicsõségébe? 27És elkezdvén Mózestõl és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik õ felõle megirattak.

28Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és õ úgy tõn, mintha tovább menne. 29De kényszeríték õt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon. 30És lõn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá. 31És megnyilatkozának az õ szemeik, és megismerék õt; de õ eltünt elõlük. 32És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat? 33És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyûlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának. 34Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak! 35És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg õk a kenyér megszegésérõl.

36És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus õ közöttök, és monda nékik: Békesség néktek! 37Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak. 38És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? 39Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van! 40És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait. 41Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok? 42Õk pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet, 43Melyeket elvõn, és elõttök evék.

44És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felõlem. 45Akkor megnyilatkoztatá az õ elméjöket, hogy értsék az írásokat. 46És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon: 47És prédikáltatni az õ nevében a megtérésnek és a bûnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtõl elkezdve. 48Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai. 49És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erõvel.

50Kivivé pedig õket Bethániáig; és felemelvén az õ kezeit, megáldá õket. 51És lõn, hogy míg áldá õket, tõlök elszakadván, felviteték a mennybe. 52Õk pedig imádván õt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; 53És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.