1Az éneklõmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. (1a) Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg elõttem van a hitetlen.

2Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

3Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tûz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:

4Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

5Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te elõtted, mint a semmi. Bizony merõ hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

6Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyûjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

7Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

8Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

9Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

10Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

11Mikor a bûn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az õ szépségét. Bizony merõ hiábavalóság minden ember. Szela.

12Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én õsöm.

13[ (Psalms 39:14) Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielõtt elmegyek és nem leszek többé! ]