1Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.

2Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.

3Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.

4Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerõsödnek nevezd,

5Hogy megõrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az õ beszédivel hizelkedõ idegentõl.

6Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,

7És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,

8A ki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menõ úton lépeget,

9Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.

10És ímé, egy asszony eleibe jõ, paráznának öltözetében, álnok az õ elméjében.

11Mely csélcsap és vakmerõ, a kinek házában nem maradhatnak meg az õ lábai.

12Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.

13És megragadá õt és megcsókolá õt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:

14Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.

15Azért jövék ki elõdbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!

16Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésû szõnyegekkel.

17Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.

18No foglaljuk magunkat bõségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.

19Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.

20Egy erszény pénzt võn kezéhez; holdtöltére jõ haza.

21[És] elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt.

22Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;

23Mígnem átjárja a nyíl az õ máját. Miképen siet a madár a tõrre, és nem tudja, hogy az az õ élete ellen van.

24Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.

25Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.

26Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.

27Sírba vívõ út az õ háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.