1Lõn pedig a [húsvét] szombatját követõ második szombaton, hogy a vetések között méne által és az õ tanítványai gabonafejeket szaggatván és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek. 2Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, a mit szombatnapokon nem szabad cselekedni? 3És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett õ és a kik vele voltak? 4Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, a kik vele voltak, a melyeket [pedig] nem szabad megenni, hanem csak a papoknak? 5És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.

6Lõn pedig más szombaton is, hogy õ a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, a kinek a jobb keze száradt volt. 7Az írástudók és farizeusok pedig leselkedének õ utána, ha vajjon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene. 8Õ pedig tudván azoknak gondolatait, monda a száradt kezû embernek: Kelj fel és állj elõ! És felkelvén, elõálla. 9Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tõletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni? 10És körültekintve mindnyájokon, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék, és keze oly éppé lõn, mint a másik. 11Azok pedig eltelének esztelenséggel és beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal?

12És lõn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el. 13És mikor megvirrada, elõszólítá az õ tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettõt, a kiket apostoloknak is neveze: 14Simont, a kit Péternek is neveze, és Andrást, annak testvérét, Jakabot és Jánost, Filepet és Bertalant, 15Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, és Simont, a ki Zelotesnek nevezteték, 16Júdást, a Jakab [fiát] és Iskariotes Júdást, a ki árulóvá is lõn;

17És alámenvén õ velök, megálla a síkságon, és az õ tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálembõl és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, a kik jöttek, hogy hallgassák õt és meggyógyíttassanak betegségeikbõl. 18És a kik tisztátalan lelkektõl gyötrettek, meggyógyulának. 19És az egész sokaság igyekezik vala õt illetni: mert erõ származék belõle, és mindeneket meggyógyíta.

20Õ pedig felemelvén szemeit az õ tanítványaira, monda: Boldogok [vagytok] ti szegények: mert tiétek az Isten országa. 21Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok. 22Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyûlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért. 23Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bõséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az õ atyáik. 24De jaj néktek, gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalástokat. 25Jaj néktek, kik beteltetek; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni fogtok. 26Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felõletek; mert épen így cselekedtek a hamis prófétákkal az õ atyáik.

27De néktek mondom, kik [engem] hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyûlölnek, 28Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak. 29A ki [egyik] arczodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, a ki felsõ ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se. 30Mindennek pedig, a ki tõled kér, adj; és attól, a ki elveszi a tiédet, ne kérd vissza. 31És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. 32Mert ha [csak] azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is szeretik azokat, a kik õket szeretik. 33És ha [csak] azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is ugyanazt cselekszik. 34És ha [csak] azoknak adtok kölcsönt, a kiktõl reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bûnösök is adnak kölcsönt a bûnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. 35Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert õ jóltévõ a háládatlanokkal és gonoszokkal. 36Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.

37Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik; 38Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.

39Példabeszédet is monda nékik: Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é? 40Nem feljebb való a tanítvány az õ mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere. 41Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre? 42Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedbõl, holott te a te szemedben lévõ gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki elõször a gerendát a te szemedbõl és azután gondolj arra, hogy kivesd a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van. 43Nem jó fa az, a mely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem. 44Mert minden fa az õ tulajdon gyümölcsérõl ismertetik meg; mert a tövisrõl nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szõlõt. 45A jó ember az õ szívének jó kincsébõl hoz elõ jót; és a gonosz ember az õ szívének gonosz kincsébõl hoz elõ gonoszt: mert a szívnek teljességébõl szól az õ szája.

46Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, a miket mondok? 47Valaki én hozzám jõ és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló. 48Hasonló valamely házépítõ emberhez, a ki leásott és mélyre hatolt, és kõsziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kõsziklán épült. 49A ki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, a ki [csak] a földön építette házát fundamentom nélkül: a melybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása.