1Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

2Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

3Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

4A kik keserû füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

5Az emberek közül kiûzik õket, úgy hurítják õket, mint a tolvajt.

6Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

7A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

8Esztelen legények, sõt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

9És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

10Útálnak engem, messze távoznak tõlem, és nem átalanak pökdösni elõttem.

11Sõt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát elõttem kivetik.

12Jobb felõl ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

13Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

14Mint valami széles résen, úgy rontanak elõ, pusztulás között hömpölyögnek [ide].

15Rettegések fordultak ellenem, mint vihar ûzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhõ.

16Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

17Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

18A sok erõlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

19A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

20Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!

21Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

22Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

23Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élõ gyülekezõ házába;

24De a roskadóban levõ ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendõben van, ne kiáltson-é segítségért?

25Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szûkölködõ miatt nem volt-é lelkem szomorú?

26Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

27Az én bensõm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

28Feketülten járok, de nem a nap hõsége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.

29Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

30Bõröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hõség miatt.

31Hegedûm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.