1Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét. 2Mert nem végeztem, hogy egyébrõl tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettrõl. 3És én erõtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek. 4És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitetõ beszédiben állott, hanem léleknek és erõnek megmutatásában: 5Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.

6Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendõ fejedelmeinek bölcseségét; 7Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktõl fogva elrendelt az Isten a mi dicsõségünkre; 8Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsõség Urát:

9Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az õt szeretõknek.

10Nekünk azonban az Isten kijelentette az õ Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. 11Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely õ benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. 12Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenbõl való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk. 13Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.

14Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg. 15A lelki ember azonban mindent megítél, de õ senkitõl sem ítéltetik meg. 16Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná õt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.