1Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei,

2Bölcseség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;

3Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;

4Együgyûeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.

5Hallja a bölcs és öregbítse az õ tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.

6Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.

7Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.

8Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.

9Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.

10Fiam, ha a bûnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.

11Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;

12Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;

13Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal;

14Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:

15Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktõl;

16Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.

17Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei elõtt:

18Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;

19Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.

20A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az õ szavát.

21Lármás utczafõkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az õ beszédit.

22Míglen szeretitek, oh ti együgyûek az együgyûséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyûlölik a balgatagok a tudományt?!

23Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.

24Mivelhogy hívtalak [titeket,] és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;

25És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:

26Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljõ az, a mitõl féltek.

27Mikor eljõ, mint a vihar, az, a mitõl féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljõ ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.

28Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.

29Azért hogy gyûlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.

30Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.

31Esznek azért az õ útjoknak gyümölcsébõl, és az õ tanácsokból megelégednek.

32Mert az együgyûeknek pártossága megöli õket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti õket.

33A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétõl.