1Sógorságot szerze azután Salamon a Faraóval, az Égyiptombeli királylyal; és elvevé a Faraó leányát, és hozá Dávidnak városába, míg elvégezé az õ házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kõfalát köröskörül. 2De a nép áldozik vala a magas helyeken; mert nem építtetett vala ház az Úr nevének mind ez ideig.

3Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak, az õ atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett. 4És mikor Gibeonba ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égõáldozatul ezer barmot: 5Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit [akarsz,] hogy adjak néked.

6És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, a miképen [õ is] járt elõtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, a ki az õ királyi székében ül, a mint e mai napon megtetszik. 7És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni. 8És a te szolgád a te néped között van, a melyet te [magadnak] választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. 9Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

10És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért. 11Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tõlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre: 12Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te elõtted, és utánad sem támad olyan, mint te. 13Sõt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsõséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idõdben. 14És ha az én útaimon járándasz, megõrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.

15És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének ládája elé, és áldozék egészen égõáldozatokat, és készíte hálaáldozatokat, és szerze nagy lakomát minden szolgáinak.

16Abban az idõben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla õ elõtte. 17És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem õ nála abban a házban. 18És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban. 19És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt. 20És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellõlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az õ meghalt fiát én mellém fektette. 21Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem. 22Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a király elõtt.

23Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. 24És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé, 25Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. 26Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élõ gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élõ gyermeket, és ne öljétek meg õt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté. 27Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élõ gyermeket, és meg ne öljétek azt, [mert] az az õ anyja. 28És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az õ szívében az ítélettételre.